Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Almásy Aladár grafikus-festő

1946 -

Grafikus, festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1973-ban. Mesterei: Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Ék Sándor, Raszler Károly. 1976-ban elnyerte a Kondor Béla-díjat. 1978-ban Derkovits-ösztöndíjat kapott. 1979-ben Párizsban járt tanulmányúton. 1980-ban Derkovits-emlékéremmel tüntették ki. 1985-ben elnyerte a Miskolci Grafikai Biennálé nagydíját. 1987-ben Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát. Többször lett díjazott a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton. 1997-ben Koller-díjas lett, 1998-ban pedig megkapta a párizsi Arte des Art ösztöndíjat. Budapesten és Nógrádkövesden működik. A Szinyei Merse Pál Társaság és több művészeti szövetség tagja. 1974 óta kiállító művész. Egyéni kiállítása volt 1976-ban New Yorkban, 1978-ban Párizsban, több hazai helyszín mellett 1994-ben a Műcsarnokban. Rendszeres résztvevője az országos grafikai és festészeti tárlatoknak. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum gyűjteményében.

Almásy Aladár(1946- ): Ifjú Mózes

390x290 mm
rézkarc, papír, próbanyomat,
jelzés jobbra lent: Almásy Aladár 1991.

Ár: 50.000 HUF

Almásy Aladár(1946-):Egy madárgyűjtő bemutatkozása az unikornis Mythologiai rénszarvasnak

300x325 mm
Rézkarc-papír, próbanyomat I/VIII.
Jelzés jobbra lent: Almásy Aladár 1989.

Ár: 40.000 HUF

Almásy Aladár (1946-): Termény kereskedő

260x205 cm
tus-papír,
jelzés jobbra lent: Almásy A. 973.

Ár: 80.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946-): Aratásból jövő kétlaki terveket elvető fiú

39x27 cm
Vegyes technika, papír,
Jelzés jobbra lent: Almásy Aladár 2003. III/23

Ár: 240.000 HUF

Almásy Aladár (1946- ): "Az öreg kaszás holdtölte után"

265x295 mm,
Rézkarc, papír
Jelzés jobbra lent: Almásy Aladár

Ár: 45.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): A megtalált bárány

240x200 mm
rézkarc, papír, 71/100
jelzés jobbra lent: Almásy Aladár

Ár: 30.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Varróleányok

420x380 mm
Litográfia, papír, E.A. V/25
jelzés jobbra lent: Almásy Aladár 1988.

Ár: 40.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Werbőczy látomása

410x620 mm
rézkarc, papír, 12/22
jelzés jobbra lent: Almásy Aladár

Ár: 60.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Claudius az Isten

480x370 mm
Litográfia, papír, E.A. 4/25
jelzés jobbra lent: Almásy Aladár

Ár: 40.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): A megtalált bárány

2. Online Árverés 2020. 05. 01-10.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): A megtalált bárány

Részletek

Kikiáltási ár: 18.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Az öreg kaszás holdtölte után

22. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2017. 09. 25

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Az öreg kaszás holdtölte után

Részletek

Kikiáltási ár: 15.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Claudius az Isten

Online Grafikai árverés nem csak gyűjtőknek! III. 2022.08. 12-21.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Claudius az Isten

Részletek

Kikiáltási ár: 12.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Claudius az Isten

6. Online árverés 2021.01.25-31.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Claudius az Isten

Részletek

Almásy Aladár ( 1946- ): Horoszkóp Rabbi

4. Online árverés 2020. 08. 26-30.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Horoszkóp Rabbi

Részletek

Kikiáltási ár: 95.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Varróleányok

Online Grafikai árverés nem csak gyűjtőknek! III. 2022.08. 12-21.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Varróleányok

Részletek

Kikiáltási ár: 12.000 HUF

Almásy Aladár ( 1946- ): Varróleányok

6. Online árverés 2021.01.25-31.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Varróleányok

Részletek

Almásy Aladár ( 1946- ): Werbőczy látomása

6. Online árverés 2021.01.25-31.

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Werbőczy látomása

Részletek

Almásy Aladár ( 1946- ): Werbőczy látomása

Online Grafikai árverés nem csak gyűjtőknek! II. 2022. 03. 04. 17h - 07. 19h

Bullet

Almásy Aladár ( 1946- ): Werbőczy látomása

Részletek

Almásy Aladár(1946-):Egy madárgyűjtő bemutatkozása az unikornis Mythologiai rénszarvasnak

19. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2016. 12. 08.

Bullet

Almásy Aladár(1946-):Egy madárgyűjtő bemutatkozása az unikornis Mythologiai rénszarvasnak

Részletek

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

19. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2016. 12. 08.

Bullet

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

Részletek

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

Boda 9. Online árverés 2021. 09. 07-12. Kiállítás időpontja Szeptember 6-Szeptember 12-ig

Bullet

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

Részletek

Kikiáltási ár: 30.000 HUF

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

17. ONLINE MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2022. 11. 30. Szerda 16:00 - 2022. 12. 05. Hétfő 19:00

Bullet

Almásy Aladár(1946-):Terménykereskedő

Részletek

Kikiáltási ár: 28.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo